english_
magyar_
Doc_

Fakuló emlékmásolatok_
Talányosan_
Kiállításmegnyitó_
Sétatér_
A gyík halála_
Moizer Zsuzsa önarcképei_
Párizsi kék_
Identity Fiction_
Emelkedőben_
Emma Re Moizer Zsuzsa akvarelljeiről_
Huszonévesek _
Festés mint feltárulkozás_
Lélekszín_
Lányalakok_
Többhetes kiállítás_
Moizer Katalógus 2007_
Az egó, ha állat lenne_
Örömtelen Mona Lisa_
Női mitoszok_
Öt fiatal festő_
Strabag díj_
Febronia _
Ráolvasás - Radnóti Sándor_
Festő Van _
Magánmitológiák _
Ballasztok_
Több szem többet lát_


MOSOLYGÓ MONA LISA (2007)
Képek a kiállításról_
ÖRÖMTELEN MONA LISA - Kiállítás
Rózsa Gyula
Népszabadság, LXV. 2007, 207/1. Szám. Szeptember 5. 11.old.
2007

Ennek a kiállításnak, ne teketóriázzunk, Moizer Zsuzsa a főszereplője. A huszonnyolc éves művész olyan egységes és érett festészettel állt elő az Istenhegyi úton, amely eddigi, korai sikereihez képest is meglepetés. Igazi festészettel a szónak abban az ósdi értelmében is, hogy ábrázol, hogy embereket ábrázol, sőt karaktereket és lélektani helyzeteket fest meg. Igaz, ezekkel a karakterekkel már nincs olyan könnyű dolgunk. Mert mit kezdjünk egy leányfejjel, amely valami koronaszerű fejfedőt hord, de afölött egy pucér figura, talán egy fiúgyerek nehezedik rá? Egy elragadóan szép, mezítelen növendék lánynyal, aki a nyakában egy borjútestű, ámde ugyancsak növendék lányt hordoz? A harmadikkal, amelyiknek magának van madárteste, a hátán igazi, kifejletlen kislányakt lovagol, kezében egy vázlatosan odarakott játékállat-szerűséggel.

 

Ez utóbbinak a címe Askos, azaz madártestű tárolóedény, merthogy Moizer kedveli és hasznosítja az antikvitást. A fején terhet cipelő természetesen Kariatida, a borjúhordozó Moscophoros, azaz a híres athéni archaikus szobor nőnemű változata - még az ortográfiával, a görög szavak nehézkes-régieskedő átírásával is fokozza a képek groteszk hatását. Ennek a feszültségnek azonban erősebb a másik pólusa. Legkönynyebben, nyílt és kifejlett formájában talán a Fejdísz című portrén azonosítható az a szomorúság, vigasztalhatatlan lelkiállapot, amely valamilyen formában, valamilyen fokozatban valamennyi vásznon nyugtalanít. A Fejdíszt egy megint csak szépséges, megint csak a bakfislét határán megörökített leányfej viseli, olyasféle párta-korona, mint amilyen a szovjet népi együttesek táncosnőit ékítette, olyasféle végtelen bánattal, mint akit kivettek a tánckar első sorából büntetésből.

 

A többi nőszereplő - minden szereplő nő, leány, időnként kiskorú, ritkábban érett asszony - rejtélyesebb, mondhatni, megfejthetetlenebb. De egy sem jókedvű. Van, akinek a szeme már elmúlt, de semmissé nem tehető drámák emlékét hordozza, mások azzal a bölcs, rezignált belenyugvással tekintenek a nézőre, amelynél szívszorítóbb nincs, ha tizenévesek bölcs, rezignált belenyugvása, a kettős-hármas portrék meg teljes fokozatait vázolják fel ennek a végig nyugtalanító, örömtelen lelkiállapotnak. Igazi, harsányabb és magyarázattal szolgáló dráma egy van, de a többi mű kapcsán se gondoljon senki nyafogó búsongásra vagy borzongató pszichologizálásra. A Laokoón, ez a mindenben erőteljesebb - mert kígyós nőjével cselekményesebb, altesti nyíltságával erotikusabb és vadpiros székével festőibb - kompozíció egyedül zökken ki a rezerváltságból, s ad talán némi eligazítást.

 

Moizer egyéb képei ugyanis végtelenül tapintatosak. A sok búbánatot, a végig néma szemrehányást azért lehet elviselni, mert úgyszólván egyetlen árnyalattal, egy inkább lemondó, semmint élénk testszínnel jeleníti meg. És azért nem lehet megunni, azért lehet képről képre lelkesedni, mert e tartózkodó, nagyon szűkre fegyelmezett piktúrával nagyon változatosan bánik. A Fejdísz elszórt, elmosódott, de azért piros ékítményeivel, egy-egy maszatoszöld levéllel a Belső kert ciklusban, kopottas kék körvonalakkal az Askoson. Mert egyébként egyedül egy csüggedt barna, egy hol tömörödő, hol elmosódó, fantáziátlan öreg szín élénkíti csupán ezt a festészetet, amelynek a bravúros jellemábrázolását és magabiztos pszichologizálását ez a tartózkodás leplezi és hitelesíti.

 

Hogy szervetlen a kiállítás címe - Mosolygó Mona Lisa -, azt nem csupán a Moizer-kollekció bizonyítja. Tamási Claudia, aki mostani képein sztárokéval montírozza össze az életét és a portréit, ugyancsak nem mutatkozik kedélyes festőnek. A képelemek időnként fotórealista-pop-artos, időnként körvonalas megfogalmazása, és kivált a sok közéjük-föléjük beömlő, formálatlan festékfolt azonban még ritkán érik össze olyan gondolati és festői egységgé, amilyet a Sophia Loren-es vagy az Audrey Hepburn-ös találkozás ígér. Legfeljebb a harmadikként finom ritmusú táblákat bemutató Paál Zsuzsanna újra felállított, mozgó installációja, a Gémek élete visz némi derűt a kiállítóterembe.

 

nol.hu