english_
magyar_
Doc_

Fakuló emlékmásolatok_
Talányosan_
Kiállításmegnyitó_
Sétatér_
A gyík halála_
Moizer Zsuzsa önarcképei_
Párizsi kék_
Identity Fiction_
Emelkedőben_
Emma Re Moizer Zsuzsa akvarelljeiről_
Huszonévesek _
Festés mint feltárulkozás_
Lélekszín_
Lányalakok_
Többhetes kiállítás_
Moizer Katalógus 2007_
Az egó, ha állat lenne_
Örömtelen Mona Lisa_
Női mitoszok_
Öt fiatal festő_
Strabag díj_
Febronia _
Ráolvasás - Radnóti Sándor_
Festő Van _
Magánmitológiák _
Ballasztok_
Több szem többet lát_


STRABAG DÍJ (2005)
Képek a kiállításról_
BALLASZTOK ÉS KÖNNYÍTÉSEK - TÁRLAT
Sinkó István
Élet és Irodalom, 49. Évf., 2005, 44. szám
2005

Nehéz ma korszerűnek lenni, ezt szűrtem le a Strabag idei díjazottainak kiállításán. Egységes és tehetséges anyag, színes és érdekes technikai megoldások, a hétköznapoktól a szellem és anyag emelkedettebb dimenziói felé mutató témák. Tehát...


Minden együtt van a jó, kortárs kiállításhoz. Együtt van, nézhető, és mégis... mi akadályoz meg abban, hogy önfeledten ünnepeljem a mostani győzteseket? Mi az a ballaszt - hogy a díjnyertes Szabó Orsolya képsorozatának címét elorozzam -, amit ezek a művek hurcolnak magukkal? Elsősorban talán a sok ismerős elem, mely a nemzetközi képzőművészet kiállításairól (albumaiból is) ismerősen köszönget viszsza a képeken. Csernus és követőinek caravaggieszk virtuozitása Adorján Attila mutatós csendéletein kel újra életre. Jól, igényesen megfestett munkák, színben, méretben korrekten eltaláltak, csak amikor Csernus e képméretek tizedében rittyent oda egy tortaszeletet - lásd például a Falk Miksa utcai új Erdész-Makláry Galéria falán láthatót -, az bravúr. Vagy Nyári István csirkepörköltje a 80-as évek elejéről, az meg vérgroteszk. Ez meg csupán igényes festmény. Jól megoldott feladat. Persze az nem baj. Bár sok ilyen (is) lenne e vonulaton belül-másoktól.


Aztán meg a díjnyertes Szabó Dorottya hamvasan finom, leheletnyi sorozatánál némi Marlene Dumas-i reminiszcenciákat vélek felfedezni. Nem baj ez, és Szabó a technikai bravúrt is bemutatja (akvarellszerűlakk- és olajfelületek veszik körül a portrékat), mégis az a fajsúlykülönbség a nyomasztóan súlyos Dumas és a habkönnyűSzabó között... No itt a ballaszt.


Szabó Dezső, a méltán ismert fotó-, makett- és katasztrófaművész most, hasonlóan Szabó Dorottyához, a műnyagokhoz, lakkokhoz folyamodott, hogy szép felületekké varázsolja a vértestek idézte látványt. Sikerült. Nekem mégis a makettes, a titkos, a megfejthetetlen Szabó Dezső az igazi. Ez itt a pécsi "vérvonal" igényes leképezése.


Soós Nóra egyenletesen fejlődik a dekoratív festészetben, ezek a művei a kogartos Friss-kiállításon szerepelt tavalyi képeit messze meghaladják. Nála azonban a Sigmund Polkéba oltott Radák Esztert vélem kihallani a sorok (színek és vonalak) közül. Ballaszt. Ki kell dobni!


Végül Moizer Zsuzsa. Számomra ő volt a legnagyobb felfedezés. Nem láttam - vagy nem emlékszem, hogy láttam volna - korábbi munkáit. Érzékeny festőiség és női finomság egyként jelen van három portréján (Angyal van). Ezek a munkák sem nélkülöznek némi Dumas-s meg egyéb - inkább német újexpresszív - hatást, ám saját hangon szólalnak meg az ismertebb motívumok.


Ballasztként hurcolják e fiatalok még a megfelelni akaráson túl saját fiatalságuk rájuk nehezedő - s, sajnálatosan a kurátorok egy részétől rájuk mért - kiállítás- és galéria-kész művek elkészítésének súlyát is. Ma érvényesülni muszáj, vagy nincs tovább, itt dübörög mögöttük az új generáció. Vagyis sietni, alkotni, néha kiforratlanul, de aktuálisan.


Mégis e most kiállító öt fiatal még sok örömet okoz nézőinek, s tán a kritikusokat is meg-meglepik ballaszt nélküli könnyített, mégis fajsúlyos műveikkel.

 

A Strabag festészeti díj nyerteseinek kiállítása - Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, Nov. 13-ig.

 

es.hu