english_
magyar_
Doc_

Fakuló emlékmásolatok_
Talányosan_
Kiállításmegnyitó_
Sétatér_
A gyík halála_
Moizer Zsuzsa önarcképei_
Párizsi kék_
Identity Fiction_
Emelkedőben_
Emma Re Moizer Zsuzsa akvarelljeiről_
Huszonévesek _
Festés mint feltárulkozás_
Lélekszín_
Lányalakok_
Többhetes kiállítás_
Moizer Katalógus 2007_
Az egó, ha állat lenne_
Örömtelen Mona Lisa_
Női mitoszok_
Öt fiatal festő_
Strabag díj_
Febronia _
Ráolvasás - Radnóti Sándor_
Festő Van _
Magánmitológiák _
Ballasztok_
Több szem többet lát_


SONJA KRASNER GYŰJTEMÉNYE (2008)
Képek a kiállításról_
EMELKEDŐBEN - Sonja Krasner gyűjteménye a B55 Galériában / Zsidó Nyári Fesztivál
P. Szűcs Julianna
revizoronline
2008 szertember 11

Mindhárman húszas éveik végét járják. Mindhármukat ismeri a szakma. Mindhármuknak díjaik, külföldi referenciáik, gyűjtőik vannak. Fiatal nők és fiatal festők, de - szociológiai értelemben - nem festőnők. Ők festők.

Oroszlánkörmeik éles nyoma látszik már a mai magyar művészetben. Övék a jövő, hacsak nem jön közbe valami. Mindhárman nagyon jók, nagyon erősek és a nemrég meghalt El Kazovszkij lelki lányai. A veszélyekre most kell őket figyelmeztetni. Ábécé-sorrendben, hogy a három kolléga ne sértődjön meg egymásra.

Barabás Zsófi vérprofi. Utolsó iskolai mestere, Keserű Ilona ezt másképpen fogalmazta, de a lényeg ugyanaz: „állandóan rajzol, ahogy a vére kereng az ereiben". Nonfiguratív kompozíciói tépett-hegyesek, valamint kanyargó, és egymást metsző meleg színekkel kitöltött, harcos alakzatba szervezett formák. Az alakzatok összecsapnak, nyomukban szerteszét szórt szilánkok fröccsennek az egészen világos, vagy fordítva, az egészen sötét alapra. Művei láttán elemzőinek (vannak már ilyenjei!) olykor eszükbe jut Szemethy Imre vagy a kései Vajda Lajos. Nincs igazuk. Sem lebegő szürreália, sem gomolygó baljós árny nem ködlik föl a kompozíciókban, semmi nyomasztó transzcendencia, világvége-hangulat, szomorú mese. Igaz, az absztrakt csataképek tétjéből sokat levon, hogy a kompozíció vezérelemei mintha lepaktálnának egymással: addig kanyarognak, indáznak, harapnak egymás oldalába, míg a harcoló motívumok mustragyanús mintázatot nem alkotnak. Cserébe azért kapunk valamit. Boldog dolgok csattannak ezeken a képeken. Olyan harmonikusak, mint a Piedone-filmek koreografált pofonjai. Még azt kellene kitalálnia, hogy a néző ne csak élvezzen. Izguljon is. S hogy a várva várt feszültség magától szülessen majd, és ne alkotói válság árán.

Moizer Zsuzsa fiatal tragika. Pár éve figyeljük fehér alapra hordott frontális arcait, ezeket az akverellel vagy akvarellszerű olajjal megoldott, önarcképgyanús szenvedő lányfejeket. A Strabag és a Smohay díjak, a pályakezdő festők e legáhítottabb kitüntetései is e teljesítményt jutalmazták. Nem véletlenül. Az expresszívebb szemező arcok a magyar festészetben szokatlan kincsek. Talán csak az alföldi Tóth Menyhért vagy az európai iskolás Anna Margit mert ennyi fájdalmat kitombolni premier plánban, de nekik „könnyű" volt. Egyiknek testi hibája, másiknak holokauszt-élménye hitelesítette a szokatlan képkivágat teremtette sűrített érzelmeket. Moizer világfájdalma azonban látványos ok nélkül izzott, hatotta meg híveit, és sápította növekvő számú irigyeit. Fejei mostanra beteltek. Ismeretlen részek című sorozata már a fej körletét pásztázza. Eltorzult végtagok, fölpuffadt hasak, kificamított gerincek szomorítják tovább hűséges híveit. Az ellentét ezúttal fokozhatatlanul furcsa. Az alakok középkori vízköpőket, baljós tarokk kártyalapokat idéznek. A színek a tejbe turmixolt őszibarack lágy édességével csábítanak. A hatás most még tökéletes. Mint amikor a színpad hősnője úgy jelenti be, hogy minden elveszett és bűne megbocsáthatatlan, hogy jajveszékelés helyett csak mosolyogni, mélázni és motyogni képes. Nagy alakítás, egyszer, kétszer, tízszer. Századszorra váltani kell majd, mert a manír rászárad, lemoshatatlan lekvár lesz.

Soós Nóra modern karakter. Vásznain nem fél mai zsánerjeleneteket bemutatni, sőt festményein mindjárt két életképet is összekomponálni. Az egyiket tömör színekkel, durva felülettel oldja meg, a másikat gyorsan gördülő kék sziluettekkel, pörgő narancs kontúrokkal mintegy „ráexponálja" az „igazi" kompozícióra. Utóbbiak arra valók, hogy a melodrámát elkomolytalanítsák. Az anya-gyerek motívumot óriásgémkapocs írja fölül, az álomba szenderülő hajadont három mázoló pemzlivel vicceli meg. Megfigyelése pontos: ingereink csőstől jönnek. Beszélgetünk, s közben üvölt az MTV, egyik kezünkkel a csecsemő fejét fogjuk, másikkal az egeret. Popritmusban kivitelezett világa vidám és zárt. Amilyen tarka, olyan reménytelen. Ő vállalkozott a leglehetetlenebb feladatra. Kedvet csinálni a lét elviselhetetlen könnyűségéhez. Neki másoknál is gyorsabban kellene váltania. Túl jól sikerült ugyanis a könnyű műfajú depresszió, a totális csőd gusztusos ábrája. Már-már hatása alá kerülünk.

 

revizoronline

sonjakrasner