english_
magyar_
Doc_

Fakuló emlékmásolatok_
Talányosan_
Kiállításmegnyitó_
Sétatér_
A gyík halála_
Moizer Zsuzsa önarcképei_
Párizsi kék_
Identity Fiction_
Emelkedőben_
Emma Re Moizer Zsuzsa akvarelljeiről_
Huszonévesek _
Festés mint feltárulkozás_
Lélekszín_
Lányalakok_
Többhetes kiállítás_
Moizer Katalógus 2007_
Az egó, ha állat lenne_
Örömtelen Mona Lisa_
Női mitoszok_
Öt fiatal festő_
Strabag díj_
Febronia _
Ráolvasás - Radnóti Sándor_
Festő Van _
Magánmitológiák _
Ballasztok_
Több szem többet lát_


ANGYAL VAN (2005)
Képek a kiállításról_
FEBRONIA, A REÁLISAN LÉTEZŐ ANGYAL, ÉS A FEMINISTA PORNOGRÁFIA - Moizer Zsuzsával Angyal van c. kiállítása után
Vágvölgyi B. András
Artmagazin, III. Évf., 2005, 5. Szám
2005

Magamfajta koros aufklérista feje persze megrezdül, mikor az egykori szocreál-szentély Sztálinvárosból egy szép fiatal nő Montefalcói Szent Klára fénylő szívéről kezd el beszélni neki - vadul cikáznak a gondolatok a Ráday utcai Jaffa NDK-hangulatú tapétája s a 70-es éveket idéző fényforrásai között: vajon ki a felelős ezért?: a magyarországi bigottéria őshülyéje; a püspöki kar lángpallosú titkára; esetleg a vadul népszerű Dan Brown? -; mindenestre a helyzet maga a megvalósult poszt-posztmodern. Moizer Zsuzsa Fulget crucis (Fénylő szív) c. akvarell-sorozatát nézem Macintosh G4 notebook-on - retródíszletben, diszkóritmusban -, mely sorozat egy középkori fametszet nyomán készült. Aztán kiderül, hogy Klaniczay Gábor a felelős, valamint az ő perfomance-történeti előadása (Elgyötört test és megtépett ruha. Két kultúrtörténeti adalék a performance gyökereihez. In: www.artpool.hu), mely a performance és a body art gyökereit a flagellánsokig vezeti vissza - s ekkor megnyugszik a lélek. Mégse' a Semjén!

"Montefalcói Klára (1268-1308) látomása arról szólt, hogy Krisztus a szívébe döfte a keresztjét és így plántálta bele saját szenvedésének eszközeit. (...) Kíváncsi vagy inkább csodára éhes apácatársai Klára halála után - egy orvos segítségével - tüstént kioperálták a szívét, és ott - láss csodát - megtalálták Krisztus szenvedésének eszközeit: a töviskoszorút, a korbácsot, az ecetes szivacsot, a lándzsát, a keresztet, a szegeket. Mindez összefügg az Arma Christi felemelkedő 14. századi kultuszával, amelynek az itáliai domonkos Venturino da Bergamo személyében lelkes szószólója akadt. A szenvedést okozó eszközökre átvitt devóció (amely legtöbbször ismét a szenvedés, a véres önkorbácsolás formáját öltötte) a modern művészet felől visszapillantóknak talán eszébe juttatja Joseph Beuys mondását: "Ha megvágod a kezed, kötözd be a kést..."" - írja Klaniczay, majd azzal folytatja, hogy "A leghátborzongatóbb történetek a Közel-Keletről származnak. Egy szíriai mártír asszony, a szűzies életet folytató Febronia, miután a bíró felszólította a keresztény Isten megtagadásra és a férjhez menetelre, megvető hangon azt válaszolta, hogy van már neki nászágya a mennyekben, ahol égi jegyese várja. Erre a bíró megkorbácsoltatta, tüzes vasakkal megtépette, megégettette a testét, időnként újra kérdezve, hajlandó-e már engedni. A hős mártír szűz persze nem volt hajlandó elismerni a pogány isteneket. A bíró erre kitépette fogait, sorra levágatta melleit, kezeit, lábait - a végén már csak egy darab véres, vonagló, de még mindig ellenálló húscsonk maradt Febroniából. A legenda leírja, hogy jajgattak az emberek, hogyan könyörögtek a mártírnak, hogy engedjen és a hóhéroknak, hogy hagyják abba - mindhiába." E mondatok ihlették Moizer Zsuzsát - aki szerint "Montefelcói Szent Klára fénylő szíve az én szívem röntgenképe" -, meg a saját léthelyzetben felfedezni vélt párhuzamok, mikor egy-két éve Febronia sorozatát álmodta vízfestékbe.

A Deák Erika Galériában szeptemberben nyílt Moizer kiállítása Angyal van címen, és a Képzőművészeti Egyetemen nemrég végzett festőnő rögtön zajos sikert aratott. A kiállítás önarckép-sorozat, azonos, vagy nagyon hasonló méretű olajképek, melyeket szinte teljesen kitölt az arc. Néhány akvarell is látható, a fentebb megidézett témákban. "Talán az én utam az, hogy azt az intimitást és szabdságot, ami benne van az akvarellben, méretéből adódóan is benne van, olajban is létre tudjam hozni. Nagyon szeretem az akvarellt, de nem veszik komolyan, hiába intimebb, az olaj hatásosabb." Zsuzsa kiskorában kézügyes leányka volt, kötött, horgolt, balettozásból kifolyólagos sérülését követően textilszakos művészeti szakközépiskolás lett Fehérváron. A színérzék és térlátás adottság, de a tanulmányok sokat jelentettek. Először a Jackson Pollock-díjas dunaújvárosi Birkás István volt mestere, másodszorra vették fel festő szakra. "Úgy gondolom, hogy a festészet szakma, amit meg kell tanulni, az a jóérzékű embernek sem jön magától. Aztán pedig mindent el kell felejteni, majd újjáépíteni a saját értékrend alapján működő festészetet. Nincs jó, vagy rossz, csak a hitelesség számít" Az egyetemet egyébként nagyon nagy szabadság jellemezte elmondása szerint, vezető tanára, Nagy Gábor nem szigorkodott, a természetes kibontakoztatás híve volt. Ennek kommunikációs deficitje is adódott, mint mondja, bizonyos tanácstalanságot kár volna elvitatni tőle.

Régebben enteriőröket csinált, csendéleteket, humoros, kegyetlen, szexustól áthatott rajzokat. 2003-tól készít akvarell-önarcképeket - meg testképeket, páros képeket - , az akvarell szerinte jó vázlat az olajképekhez. "Az akvarell technikailag egyszerűnek tűnik, maga az anyag használata olyan gyorsaságot kíván, hogy előre tudni kell, mit akarok létrehozni. A fejemben készen kell, hogy legyen a kép, ezért tudni kell a véletleneket irányítani. Az olaj lassabb technika, mégis megpróbálom akvarellszerűen használni, úgy, hogy én legyek benne a véletlengenerátor." Az akvarellek a kép-Kafka Egon Schiele kifacsart, szenvedő, nyers idegként rángó testeinek vízfesték-vázlatai - mintegy. A sebzett nőiséget nem lehet nem észrevenni Moizer Zsuzsa munkáiban. "Minden képem szomorú, amelyben benne van a túlérzékenységem, a párkapcsolati problémáim, a mindennel szembeni érzelmi lereagálás kényszere." Mutat egy "bosszúrajzot" egy pasiról, aki épp levizel egy nőt. Elújságolja, hogy az általános iskolai osztálytársnői közül többen "táncolnak", "vendéglátóznak" külföldön. "Talán kurvák lettek" - mondom, s emiatt viszont nem Klaniczay Gábor, hanem a szűk dunaújvárosi lehetőségek a felelősek. "Évek óta festem Febronia-képeimet, aki kisázsiai keresztény mártírnő volt a középkorban, és mikor nem akart egy muzulmán férfihez hozzámenni, akkor megcsonkításos kínhalált halt, melyet többen a body art előfutárának is tartanak." Csinált sorozatot Reem Sahad al-Riyashiról is, aki 1998-ban izraeli területen lett az első palesztin női öngyilkos merénylő. Moizer duzzogásomra közli, hogy magasról nem foglalkozik a politikai kontextussal és konnotációval - azt azért megjegyzi, hogy az al-Jazeera TV szerint is a kétgyermekes asszony egyenesen a mennybe ment.

2004-ben diplomázott egyben nézendő önarcképsorozatával. "Egy gondolat kifejtéséhez nem elég egy kép, ezért sorozatokban gondolkodom. Egy dolog több kép által fejeződik ki, és szeretek gyorsan dolgozni, gyorsabban, minthogy az adott gondolat kimúlna a fejemből. Így az egyes kép a folyamat része." Nem tud kilépni magából - mondja; luddita pikto-blog amit csinál - mondom. Képes naplóvezetés, olajjal festett lehelletszerű hangulatrajzok. (A luddita nem a Fiáth-nővérek, hanem a nem-technicizált képzőművészet értelmében, a túlzott eszközhasználat ellenében használtatik ehelyt.) "Hogy luddita vagyok-e? XIX. század eleji gépromboló? Szerintem, ha csak a technikára koncentrál a festő, akkor elveszik az élvezet. Márpedig az alkotás folyamatának nagyon fontos eleme az élvezet. Kell a katharzis. Kell, hogy legyen a képben valami, egy jel, ami mutatja, hogy az, aki festette, szerette is. Nem félek az új technológiáktól, de ölik a festészetet. A festészet klasszikus, de kortárs műfaj is. Fotózok én is, ám nem használom a fotókat közvetlenül fel a festményeimben."

Régebben színes ceruzákkal rajzolt, van az is olyan, mint a naplóírás, egyébként ír is mostanában, azért az akvarelltől-az-olajképig a fővonal. "Kompozícióim egyszerűek, nincsen fül, nincsen nyak, kitöltik majdnem az adott teret." Csak a lecsukott, vagy a nyitott szem. "Az arcképek szemébe zárt történeteket, vagyis egy sajátos és rettenetesen kegyetlen legendárium epizódjait vagy tucatnyi akvarell illusztrálja" - ír róla így Hajdú István a Magyar Narancsban. Moizer Zsuzsa nem álmokat fest, noha álmában egyszer varjú kergette a konyhában és az is elég pitoreszk. De mégse'. Aztán két kedvenc Frida Kahlo-képéről beszél (Két Frida; Diegóra gondolva). Szabadságharcosnak tartják - mondja. Az irónikus kegyetlenség izgatja. Lefejezett testek, szétszakíttatás, a biológiai dekonstrukcióban való elmélyedés - mondja. Dunaújvárosiként ehhez jó esélye lenne közel kerülni, hiszen a volt szocialista iparváros az egyetlen magyar amatőrfilmes horrorműhely, a Cruel World Team bázisa - mondom. őt nem a filmhorror foglalkoztatja - mondja. Olvastam nagyon régen Moldova könyvét a szocialista város megalapításáról, abban van egy jelenet, úgy 1952. magasságában, Vas Zoltán regnálása idején volt a kultúrműsoroknak egy faszinpad, és egyszer egy hajnalban egy prostituált-foglalkozású nő hulláját találták meg itt, meztelenül, ácskapcsokkal a bühnéhez rögzítve. A téma oly közeli, hogy Moizer Zsuzsának távoli, de elmondom neki, és érdeklődést is mutat. Az aurafotók is inspirálják. Kicsit sértetten mondja, hogy egy kritikusa álinfantilisnak, álgyerekesnek jellemezte. Valaki azt javasolta, próbáljon beanyagozva festeni. Ehhez nincs kedve, pedig ezzel a háttérrel ütős gonzo-festészetet virágoztathatna fel, olyat, mint a Hunter S. Thompson által is nagyra tartott feminista pornó. SM-verzióban. Pszichedelikus művészet. "Furák a képeim, zavarba jönnek az emberek a képeimtől, akik szeretnek, szomorúak lesznek tőle. Néha én is. De én élvezem a furaságot, és nem szeretem a semmitmondó témákat."

 

artmagazin.hu