english_
magyar_
Doc_

Fakuló emlékmásolatok_
Talányosan_
Kiállításmegnyitó_
Sétatér_
A gyík halála_
Moizer Zsuzsa önarcképei_
Párizsi kék_
Identity Fiction_
Emelkedőben_
Emma Re Moizer Zsuzsa akvarelljeiről_
Huszonévesek _
Festés mint feltárulkozás_
Lélekszín_
Lányalakok_
Többhetes kiállítás_
Moizer Katalógus 2007_
Az egó, ha állat lenne_
Örömtelen Mona Lisa_
Női mitoszok_
Öt fiatal festő_
Strabag díj_
Febronia _
Ráolvasás - Radnóti Sándor_
Festő Van _
Magánmitológiák _
Ballasztok_
Több szem többet lát_


STRABAG DÍJ (2005)
Képek a kiállításról_
ÖT FIATAL FESTŐ
Rózsa Gyula
Népszabadság, LXIII., 2005, 251/1. szám. október 26. 15.old.
2005

Akkor nézzük először a rút anyagiakat. Alkotói támogatás négy művésznek egyenként négyszázezerért, az egymillió-hatszáz, a fődíj egymillió forint, a hozzá járó három hónapos bécsi ösztöndíj nem tudom mennyi, az összesen hárommillió körül lehet. Képszállítás, katalógus, tiszteletdíj, egyebek, cirka kettő összesen öt - ennyibe kerülhet évente a kiírónak a Strabag festészeti díj. Sok ez vagy kevés?


Ahhoz a számhoz képest semmiképp sem kevés, hogy hány hasonló firma ösztönözhetné ilyen summával az élő magyar művészetet, de egyenlőre nem teszi. A vállalat ezért kap egy rangos szakmai zsűrit, egy-egy hónapos kiállítást, amely a nevét viseli nemzetközi rangú helyszínen, a Ludwig/Kortárs Múzeumban - a jó hírnév, amelyet abban a szférában imidzsnek és goodwillnek neveznek, forintban, euróban nehezen kalkulálható.


A publikum pedig kap évente egy friss, nívós kamarakiállítást fiatal művészek munkáiból. Öt fiatal festő a három hölgy még innen a harmincon - ennél több szellemi összefüggést erőltetett volna találni a teremben. Legfeljebb annyit még, hogy a nőművészek elsőre is, alaposabb elmélyülés után is karakteresebbnek, eredetibbnek mutatkoznak az idén. Huszonéves életkoruk ellenére nem pályakezdő. Egyéni művekkel bizonyították már a jelentőségüket, ezek a bizonyítások kiállításokon, mi több, egyéni tárlatokon mentek végbe, s hozzá önbizalmat egyebek közt külföldi tanulmányutakon is szereztek.


Soós Nóra fala kétségkívül a legdekoratívabb része a teremnek. Az ábrázolásnak azt a metódusát választotta, amelyet mintha a nyelvkönyvek illusztrációitól kölcsönzött volna a mai festészet; vonalas, takarékos, de célirányosságukban kifejező rajzok, amelyek idegnyugtatóan ismerő banalitásokat jelenítenek meg idegnyugtatóan banális természetességgel. Mrs. Smith a fürdőszobában a tükör előtt, Mrs. Smith fogat mos, Mrs. Smith fölveszi a köpenyét, és közben a cipő közül válogat. A festő azonban mind a misziszt, mind a fürdőszobakellékeket olyan csalogató színű kontúrokkal adja elő mi több, a körvonalakat olyan megragadó kontrasztszínekkel tölti ki, hogy nem lehet nem örülnie a nézőnek. Zöld papucsok kék talpbéléssel és narancsszín szegélyekkel - csupa pszichedelikus szín, ha a szónak még van jelentése. A képcímek is sugalmaznak: On the Floor, In the Morning, ám az egymásra vetített fürdőszobaelemek, ez a sajátos montázs tovább bonyolítja ezt a festészetet, amely valamiképpen köznapiságról, annak emberségérő és az egésznek az ironikus szemléletérő szól.


Moizer Zsuzsa jóval titokzatosabb. Hogy Angyal van című három arcképe tulajdonképpen önportré, azt is csak az tudja, aki ismeri az előzményeket, amelyek még kevésbé rejtőzködve viselték a ténynek megfelelő feliratot, s amelyek hasonlóképpen érzékenyek, elmosódottak és talányosak voltak. Mire angyalképek lettek, közelítettek a képszélekhez, több mint premier plánban látunk szemsarkokig, félhomlokig kivágott arcokat, amelyeknek az azonosításához, a végsőbizonyossághoz, hogy gyerek vagy felnőtt tekint-e ránk, megint csak hasznos az előzetes ismeretanyag. Kissé ijedt, rebbenőtekintetű az egyik arc, alvó vagy kikapcsolt a lehunyt szemű másik, a harmadik a legdrámaibb tágult-rémült szemével, vastagabb, félig nyitott szájával - ez a legvörösebb is.


Ha hiteles, elmélyült kortárs-öngaléria a Moizer sorozata, nem kategorizálható ilyen egyértelműn a méltán főíjas Szabó Dorottyáé. Láthatóan nem vízfestmény művei akvarelles áttetszőséggel és lírával adják elő minden címben megjelenő Ballasztot, amely nem is mutatkozik minden művön nehezéknek. A római I-gyel jelölt képen túlságosan elmosódott, túlságos bizonytalanságban maradt ahhoz is, hogy súlya legyen, ahhoz is, hogy férfifejként azonosítsuk, a másodikon már szép, komoly, ámbár korántsem közlékeny homogén arc. Környezete, a puhán, bolyhosan megfestett mintha-figura és talán-fák sok támpontot nem adnak a racionális értelmezéshez, annál több bizonyítékot ennek a festészetnek a finomságához, a tünékenységéhez, az érett, fájdalmas mélységéhez. Végre a harmadik fej a III. képen fényes felületű és tömör, mintha Szabó Dorottya a maga módján átmenetet ajánlana fel két férfi kartársa munkáinak. Az utóbbiak ugyanis keményen, mondhatni brutálisan szókimondók. Adorján Attila most vaskos, nehéz, barokkos részletezéssel komponálja harsány ételcsendéleteit, Szabó Dezső pedig munkáinak korábbi fotóihletettségét a mikroszkopikus fotóéval cserélte fel: technikailag érdekes anyagokkal festett vérkép-apoteózisokat.

 

nol.hu